Tombor Zoltán LOST & FOUND – Vallomások a függőségről című kiállításhoz kapcsolódva tárlatvezetést tart az alkotó és Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns.
Böcskei Balázs egyéniben foglalkozik viselkedési- és szerhasználati zavarral bírókkal, illetve hozzátartozókkal; képződő meseterapeuta- és CBT-konzultáns; a Józan apaság oldal szerzője; a Kiszálló függőségekkel és kapcsolódó önismereti folyamatokkal foglalkozó podcast házigazdája.
„Függőség vagy józanság? Másképpen: a félelmét vagy a saját életét szeretné élni? A függőség annak folyamatos gyászolása, hogy az alvás nem jár álmodozással, az ébrenlét nem jár jelenléttel. Az »elvagyok« állapota a »létezem, és vagyok« helyett. A józanság a gyász megszakítása. A képzelet és a fantázia visszatalálása az ember életébe. A józanságban biztonság van. A józanság otthonos.” (Böcskei Balázs)
„»A józanság több, mint az, hogy valaki nem fogyaszt alkoholt, a józanság életforma, ez maga a teljes élet.« Ezt a gondolatot először Máté Gábor A sóvárgás démona című könyvében olvastam és az én értelmezésemben ez a mondat arra világít rá, hogy a felépülés nem csupán a szerhasználat befejezését jelenti, hanem egy mélyebb, belső átalakulást, amelynek megvannak a maga stációi. Számomra a gyógyulás része az is, hogy képekben gondolkodva, vizuálisan elemzem és újraélem a függőség különböző állapotait – a vágyakozást, a visszaesést, a reményt és a felismeréseket. Ez segít meglátni azokat a közös vonásokat, amelyek az elsőre nagyon eltérőnek tűnő függőségeket is összekötik. A könyvben visszatérő gondolat, hogy az addikciók esetében egyfajta alaphelyzet a szeretethiány és az azzal sokszor együtt járó ürességérzés. Mások történeteinek olvasása, meghallgatása sokat segített abban, hogy jobban megértsem, milyen típusú függőségek hogyan és miért alakulnak ki különböző emberekben, köztük saját magamban is. Vannak társadalmilag elfogadott, sőt jutalmazott függőségek, például a munkamánia. A felismerés, hogy a függőség valójában a szerhasználóknál sokkal több embert érint, felszabadító erejű volt számomra.” (Tombor Zoltán)